Title Image

Rólam

Hello, ismerj meg és táncolj velem! 😉

Emlékszem, hogy egyszer a Westend-ben sétáltunk a barátnőmmel. Talán 14 éves lehettem. Az egyik boltban láttam egy üveg platform cipőt. El nem tudtam képzelni, hogy mire használják, de nagyon tetszett, és tudtam, hogy “Ha nagy leszek, én is szeretnék ilyet!”

Valójában rengeteg féle táncot kipróbáltam már, de igazán sosem tudtam elköteleződni. A rúdtánc szerelem volt már első órán. 2014-ben kezdtem el rendszeresen órára járni, ettől kezdve része az életemnek. Ekkoriban hallottam az egzotikus rúdtáncról, de sehol nem találtam ilyen órákat Budapesten. Nem sokkal később felfedeztem a Showgirl poledance órát és egyéb izgalmas workshopokat, melyek már közelebb álltak az elképzeléseimhez, de addig is kitartóan gyúrtam az erőnlétemet a rudas elemekkel. 

Egészségügyi problémák, szerelmi gondok, munkahelyváltások követték egymást, de egy valami biztos volt: ez iránt a csodás sport iránt érzett erős elköteleződésem, ami nem csak erőt adott a nehéz pillanatokban, de motivált is.

rúdtánc fotózás

2017-ben úgy döntöttem, hogy szeretném megosztani másokkal is azt, amit én kaptam a rúdtánctól. Elvégeztem az edzőképzést, és el is kezdtem tanítani. Lelkesedésem azóta is töretlen, folyamatosan képzem magam.

A rúdtánc maga tág fogalom, nekem is évekbe telt, mire megtaláltam azt a formát, amiben a leginkább ki tudok teljesedni. 2022-ben pedig csodás lehetőséget kaptam a Pole Heaven-től, ahol saját elképzeléseim valósíthatom meg támogató környezetben. Ebben az évben felhagytam a rúdfitnesz tanítással, hogy időmet és fizikai erőnlétemet ezeknek az elképzeléseknek a megvalósítására összpontosítsam!

Eredményeim:
Pole Play 2018. 2. helyezett Exotic
Pole Artistic Hungary 2021. 3. helyezett Classy Glamour Semipro

Végzettségeim:
IWI Fittness Instruktor
Rúdtánc tréner
Aerial Hoop tréner
Aerial Fittness tréner
Személyi edző